Ehető növények úton-útfélen

Hol, mit, mikor?

Talán ezek a legfontosabb kérdések. Fővárosi panelpatkány lévén, első pillanatra reménytelennek tűnne a helyzetem, ám meglepően sok giz és gaz érzi magát otthon a kevésbé beépített helyeken. Közterek füves részei, parkok, a Duna betont (még nem) látott partja, de még a lakótelepek környékén is meglepően jó „termés” mutatkozhat, igaz, nem mindegy, hogy az évnek mely szakában, illetve milyen növényből. Érdemes kétfelé osztani a társaságot. Az egyikbe a kint szedhető, gyűjthető, míg a másikba az otthon nevelhető finomságok tartoznak. A lista korántsem teljes, bővíthető (érdemes elolvasni Barna Zsolt idevágó írását). Kezdjük hát a szabadból származó növényekkel!

Növények a szabadból

Szelíd csorbóka (Sonchus oleraceus)

Engedtessék meg, hogy ne kelljen ABC- sorrendben bemutatnom a különféle növényeket, pusztán kényelmi (és…izé…lustasági) okokból. Elég az, hogy a szelíd csorbóka gyakorlatilag az első helyen áll nálam.

Fiatal szelíd csorbóka. A tavaszi hónapokban, illetve ősz vége felé többnyire így néz ki Legfőképpen azért, mert a csigák megőrülnek érte (fajra, korra való tekintet nélkül), másrészt helyenként könnyen és nagy mennyiségben begyűjthető. A Duna partjától egészen a csupasz betonjárda-házfal közti apró repedésig bárhol rábukkanhatunk, a zavart, kevésbé gondozott (értsd: rettentően gazos) parcellákon tömeges lehet. Az árnyékosabb helyeken szebben díszlik, de napsütötte fekvésben is megtalálja számításait. A tavaszi hónapokban, illetve az ősz első felében (enyhe időjárás esetén néha egészen decemberig) szedhető számottevő mennyiségben, a nyári száraz, forró klímát kevésbé komálja (erre az időszakra többnyire bevirágzik, termést érlel és elpusztul, ahogy egy egynyári növényhez illik).

Nyárra általában elkezd virágozni, illetve termést érlelni. Első ránézésre (legyen fiatal, vagy már virágzó példány) pitypangra emlékeztet, ám annál általában jóval termetesebb, mind a levelét, mind a magasságát tekintve. Előbbi néha akkora is lehet, mint a salátáé, utóbbi pedig egy pár éves gyerekét is túlszárnyalhatja (természetesen virágzati szárral együtt). Az egész növényből a lombozata a lényeg (az idősebb, régi levelek is felhasználhatók), míg a bimbók-virágzatok a csigaközönség teljes közönyét, sőt undorát „élvezhetik”. Ezt abból vettem észre, hogy a behányt cuccból csak a bimbók, virágok maradtak meg, ellenben a leveleken kívül még a húsos-üreges, tejnedvben dús szárak is gyakran teljesen elfogyasztódtak, ronda magyarsággal kifejezve. Érdemes az etetés előtt közvetlenül picit megnyomorgatni-tördelni a növényt, az így felszabaduló nedvek-illatok jobban felkelthetik a csigák érdeklődését. Az egész apró csigák is szívesen rágcsálják, természetesen nekik inkább a puhább, zsengébb részeket adjuk.

Ebben az állapotában 1 m-nél is magasabb lehet. …

…illetve a csigatakarmányként befuccsolt sárga virágzatokkal ékes hajtáscsúcs.

Közelebbről az íny…akarom mondani radulacsiklandozó levél…

Gyermekláncfű, pongyola pitypang (Taraxacum officinale)

Na, ezt a növényt mindenki ismeri, nem kell részletesen bemutatnom. Ki ne ismerné jellegzetes alakú levelét, vidáman sárgálló „virágát”? (Ami botanikailag nem egyetlen virág, hanem rengeteg virágból álló fészkes virágzat, de ebbe ne menjünk bele, mert kissé szárazzá válna jelen cikk – elég annyi, hogy a csorbókánál is ugyanez a helyzet.)

Gyakorlatilag bárhol megél, a sívó betonrepedésektől kezdve a kínos precizitással gondozott főúri pázsitig mindenhova igyekszik beszuszakolni erős karógyökerét. Teheti, mert leheletkönnyű magját messzire repíti a szél (vagy a kisgyerek szusszanása), és ahol az a mag helyet talál, ott ki is csírázik, és utána évekig gyönyörködtet / anyaszomoríthat ez a szép/rusnya virág/gyom. Tőlevélrózsás, ritkán emeli térdkalácsnál magasabbra virágzatait. Leginkább a csapadékosabb hónapokban (ha nincs hó, akkor még télen is) lehet és érdemes gyűjteni, elsősorban fiatal, puha, zsenge leveleit. A kifejlett, kissé megkeményedett leveleket már visszautasíthatják a csigák, sőt, a virágzatát is (nálam ez utóbbi nem igazán vált be). Fontos megjegyezni, hogy míg a szelíd csorbókát olyan csigák is szívesen ették, amik fiatalon nem találkoztak vele, addig a pitypangot ajánlott „szoktatni”, egész fiatal kortól. Némi különbség is mutatkozott a fajokat illetően: nálam inkább a rodatzik, fulicák és albopicták ették, az immaculaták, reticulaták, iredaleik kevésbé. Finnyásabb csigáknál elég jól bevált viszont az a trükk, hogy a pitypanglevelekre szórtam egy kis lemezes díszhaltápot (megfelelt bármilyen általános, olcsóbb kaja), valamint kevéske mészport, így már szépen elmajszolták – képletesen szólva – a „spenótot” is.

Bár összességében kevésbé kedvelt, mint a csorbóka, ám hatalmas előnye szélesebb körű elterjedése, illetve az is, hogy jószerivel egész évben szedhető (a levele).

Pitypang mind a kettő, csak az egyiknek jobban…

…a másiknak kevésbé cakkos a levele.

Keszegsaláta (Lactuca serriola)

Az előző két növénynek, valamint (ki hitte volna?) a fejes saláta rokona. Szárazságtűrőbb, mint a csorbóka-pitypang páros, annyira, hogy még a tűző napos, hőgutára hajlamosító betonrengetegben is vígan virul, ahol talál magának némi törmeléket. Jellemző a fajra, hogy kifejezetten a növények által még nem belakott, csupasz területeket keresi, magyarán a teljesen befüvesített részeken nem igazán telepszik meg, de ha pl. egy markológéppel kihasítanánk egy falást a felszínből, az így ejtett „sebre” rögvest odatolakszik, a parlagfűvel, betyárkóróval, disznóparéjjal egyetemben. Vagyis, ahol területrendezés folyik (pl. építkezéseknél, irtásoknál), oda jó eséllyel beköltözik, és nagyjából tavasz derekától egészen az első komolyabb fagyokig megtalálható-szedhető.

Eleinte tőlevélrózsás, de ezt hamar kinövi, és jó hosszú (idővel némiképp el is ágazódó) virágzati szárat növeszt, végén rengeteg apró, halványsárga, pitypangszerű virágzattal. Amikor virágzik, akkor már lehetőleg ne szedjünk róla levelet, mert keserűvé, mérgezővé válik. A fiatal növényekről (javasolt időszak: tavasz második fele), annak is a legfiatalabb, hajtáscsúcsi részéről vett levelek viszont nyugodtan adhatók a csigáknak. Ezt is érdemes lehet kissé meggyűrögetni, mielőtt felkínáljuk (ahogy a csorbóka és a pitypang is, ez is tejnedvet ereszt, ezért ne nyúlkáljunk a szemünkbe, mossunk kezet a növény fogdosása után). Megfigyeltem, hogy a legtöbb csigafaj inkább módjával ette (némi lemezes haltápos-mészporos ösztönzéssel), ellenben az iredaleik különösen szerették. A megkeményedett, szúróssá vált levelekhez azonban már ők sem nyúltak (nem is baj, ezekben valószínűleg már túl sok méreganyag gyűlt fel).

A keszegsaláta remekül elvan a betonrepedésekben, mint ahogy ez a fiatal, de máris szárba szökkent példány is.

Az idősödő keszegsaláták levele gyakran egyre mélyebben karéjos lesz. Amint megjelennek a szár tetején az első bimbók (illetve ahogy a levelek tapintása kellemetlenül szúróssá-keménnyé válik), inkább kerüljük a begyűjtését.

Mindenképpen a puha, zsenge leveleket szedjük!

Herék (fehér here – Trifolium repens, réti here – T. pratense)

Nos, ezek a jól ismert, ám a szerencsét hozó négyes helyett túlnyomórészt hármas levelekkel rendelkező növények a méhek, illetve az achát csigákat tartók örömére gyakran fölbukkannak a városi fűfelületekben, főleg az alacsonyabb termetű fehér here. Sokáig szkeptikus voltam e növényekkel szemben (a közeli rokon lucerna ugyanis nem igazán vált ínyére… bocs, radulájára a csigáknak), de az idei tapasztalatok meggyőztek arról, hogy ez az egyik legjobb táplálék.

Az egész pici csigák is szeretik, de ezek még csak csíkokat tudnak bele rágcsálni. A 2-3 cm-nél nagyobbak már teljesen betolják az arcukba az egészet, kivéve a levélnyél javát (a virágzat sem kell nekik). Ezért szedésnél igyekezzünk csak a levéllemezeket leszedni, legfeljebb egészen rövid nyéllel együtt. Ez kissé macerás lehet, de ha valahol dús here-legelőket találunk, érdemes rászánni egy kis időt, mert csigáink örömükben kis túlzással tapsolni fognak tapogatóikkal. Csapadékosabb időben szedhetünk belőlük nagyobb mennyiséget, tavasztól őszig, a nyári, aszályos hónapokban gyér a „termés”.

Fehér libatop (Chenopodium album)

Egy másik közismert gaz, mert hát többnyire hívatlan vendég, és még csak nem is mutatós (mert akárki akármit mond, a parlagfűnek legalább szép a leveleJ). A libatopnak kissé háromszögletű, ásó alakú levelei finoman csipkés-karéjosak, a hajtáscsúcsi, legfiatalabbak enyhén szürkés-lisztes bevonatúak. Virága jelentéktelen, az egész növény semmitmondó küllemű, idővel jócskán elbokrosodó, akár 1 m fölé is magasodó. Tipikus nyárvégi gyom (mint pl. a parlagfű), azaz nagyjából ekkorra tehető a virágzás, termésérlelés időszaka, de egészen a fagyokig vegetációban marad, hogy aztán zölden menjen a sírba, egyik napról a másikra.

A keszegsalátához, parlagfűhöz, disznóparéjhoz hasonlóan a nyílt, csupasz, törmelékes területeken telepszik meg könnyen, gyakran együtt is éldegélnek, mély egyetértésben („legalább mi, gyomok tartsunk össze” címszóval).

Nem nevezném a legkedveltebb csigakosztnak, de az időnként felkínált levelekből szívesen elmajszolgattak néhányat, főleg a fulicák, rodatzik. A hajtásvégi, lisztes levelekkel szemben inkább a zölddé „lekopaszodott”, idősebb-nagyobb leveleket választották.

Amarántok, disznóparéjok (Amaranthus)

A disznóparéj neve már többször szóba került, az előző fajjal együtt gyakran előfordul a legkevésbé „növénybarát” (köves, betonos, elhanyagolt, lemart felszínű, sittes) területeken. Nálunk a szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus) az egyik leggyakoribb faj. Küllemében hasonlítanak hozzá a dísznövényként ültetett közeli rokon kerti amaránt, latinul A. paniculatus (ez szép bordó, felfelé álló növény), illetve a csüngő amarántként ismert A. caudatus (ami ugyan zöld levelű, ám feltűnően lecsüngő, rózsaszín-vörös „pulykataknyot” hoz virágzat gyanánt).

A disznóparéjok levele többnyire tojásdad (vagy kissé háromszögletű), ép szélű, kissé ráncos felületű, meglehetősen vastag, sokszor durva tapintású. Bugás virágzatuk sűrű, kissé a madáreleségnek árult fürtöskölesére emlékeztető, a hajtások csúcsán helyezkedik el. Szárazságtűrő növények, a nyári tikkasztó kánikulában is helytállnak, amikorra a fű már rég el- és kiszárad. Tavasz végétől, nyár elejétől kezdve egészen a fagyokig lehet gyűjteni.

Bár első blikkre elég sprőd, kemény tapintású a levelük, mégis szívesen rágcsálják a csigák (ha őkelmék finnyásabbak, akkor meg lehet próbálni bevetni a díszhaltápos-mészporos trükköt, vagy puhább, fiatalabb leveleket adni). Annak ellenére, hogy nálam többnyire „váratlan” élményként éri a csigáimat az első disznóparéj-koszt május-júniustól (a legtöbb csiga-utód kikelését igyekszem tél végétől, tavasz elejétől „időzíteni”, hogy minél több idejük legyen télig kifejlődni), mégis lelkesen burkolják, nem kellett szoktatni őket az addig ismeretlen menühöz.

Nagy csalán (Urtica dioica)

Sokoldalú gyógy- és szó szerint véve is roppant kellemetlen gyomnövény, amit csak úgy nem lehet legázolni, pláne rövidnadrágban és strandpapucsban. Állítólag idővel annyira hozzászokhat a gyűjtögető ember növényünk csípős megjegyzéseihez, hogy csupasz kézzel sem lesz gond a betakarítása, én mindenesetre valami rongyot, melóskesztyűt vagy nejlonzacskót javaslok a megfogásához.

Számos helyen ütközhetünk csalánosokba. Nitrogén-igénye magas, nem véletlen, hogy az akácosokban tipikus aljnövény, illetve a jó esetben régebben, rosszabb esetben manapság is javában működő kommunális szennyvíz-forrásokkal „áldott” nedves (patak- és folyóparti) régiókban közönséges. A városlakó polgárok számára sem ismeretlen, a gizgazos, dudvás, elhagyottabb terek, grundok, sittes területeken is lépten-nyomon terpeszkedik méregzöld hajtásaival, gyakorta inkább az árnyékosabb részeken (mily meglepő, például akácfák alatt).

Ritkán gyűjtöttem belőle csigáimnak, pedig még a frissen kikelt apróságok is derekas lyukakat rágtak bele. Ennek az oka banális: semmi kedvem megcsípetni magam vele, mikor annyi más finom, szúró-bökő fegyverekkel nem rendelkező növény akad helyette. De ha történetesen kénytelenek vagyunk osztozkodni vele kertünkben, közvetlen környezetünkben, akkor kihasználhatjuk az alkalmat, és a gyomként tekintett csalán kaphat még egy esélyt, mint csigakoszt.

Nagy vagy széles levelű útifű (Plantago major)

Nos, ez egy olyan növény, amivel a szocreál paneltömbök közt szomorkodó füves területeken is találkozhatunk, pláne akkor, ha a jó magas épületek masszív árnyékot adnak a gyepre. A nyirkosabb, nedvesebb részeken tömeges lehet, kedveli a vízfolyások menti részeket is. Több más faj is megtalálható, amik szintén felhasználhatók etetésre, mint pl. lándzsás útifű (P. lanceolata), réti útifű (P. media), de azt megfigyeltem, hogy a lándzsást kevésbé szerették, mint a nagy útifüvet, ezért inkább az utóbbit szoktam szedni. Noha enyhébb és hó helyett inkább esős téli időben is találhatunk belőle pár levelet, tavasztól őszig viszonylag megbízhatóan begyűjthető.

A legtöbb csigám (fajtól függetlenül) gyakorlatilag teljesen megeszi a levelét, legfeljebb a nyelet, vastagabb levélereket hagyva meg. A fiatalabb, puhább leveleket célszerű felkínálni.

Közönséges tyúkhúr (Stellaria media)

Valóban közönséges, de inkább az ősztől tavaszig terjedő időszakban (természetesen télen csak akkor, ha nem túl fagyos-havas az időjárás). Kedveli az árnyékosabb, nyirkosabb, párásabb zugokat, ha nem talál magának „normális” talajfelületet, beéri a legszűkebb betonrepedéssel is, ha van kellő nedvesség-utánpótlás. Rövid életű, jelentéktelen virágú, apró levelű növény, április-májustól rendszerint hűlt helyét találjuk. Ha nem a fokozódó szárazság pusztítja el, akkor a genetikailag belé programozott „terv” alapján történő maghozással jő el számára az egynyári növényeket sújtó korai vég. Ezért a nyári hónapokban ne is keressük, inkább csak ősz derekától.

Elsősorban a frissen kikelt, illetve fiatal csigáknak szoktam adni belőle, úgy 2-3 cm-es korig. Érdekes, hogy a nagy, felnőtt példányok sem ették meg igazán a növény szárát, csak a levelét. Természetesen igen babra munka lenne csak a leveleket összegyűjteni, ezért a marokszámra feltálalt „salátából” megmaradt szárakat rendszeresen el kell távolítanunk, mert hamar rothadásnak indul.

Pásztortáska (Capsella bursa-pastoris)

Ismét egy olyan növény, amivel mindenki találkozott már, és jellegzetes, apró „táskáiról” (lapos becőketerméseiről) könnyedén felismerhető. Minket nem ezek a háromszögletű tatyók, hanem a változatos, többé-kevésbé kacúrosan fogazott (vagy akár teljesen ép szélű), keskeny-lándzsás levelei érdekelnek, amik a növény fiatal korában tőlevélrózsásan (pitypang-módra) helyezkednek el, szerényen a földre lapulva (a lenti ábra is egy ilyen tövet mutat).

Ez az állapot nem sokáig tart, úgyhogy igyekezzünk a kissé rukkolaszerű levelek begyűjtésével, mert a növény hamar felmagzik, rövidesen el is pusztul. Egész évben, akár enyhe, fagymentes téli napokon is szedhető (és szinte bárhol előfordul), de leginkább a tömeges április-májusi virágzás előtti hetekben, szinte rögtön a hóolvadást követően. Érdemes lehet etetés előtt kissé megtördelni-gyűrögetni a leveleket. Nem tapasztaltam lényeges eltérést a csigafajok közt, a kis iredaleik ugyanúgy élvezettel majszolták, mint a behemót reticulaták, a fulicákról nem is beszélve.

Fekete bodza (Sambucus nigra)

A nagy csalánhoz hasonlóan kedveli a nitrogéndús talajokat, valamint az árnyéktól sem riad vissza, így például az akácosok közönséges lakbérlői. Olyan cserjét „tisztelhetünk” benne, ami egyrészt szinte bárhol képes megtelepedni (hála a gyümölcsét széthordó madaraknak), másrészt kisebb fává is terebélyesedhet, harmadrészt, virágát nem csak pompás szörphöz, de a csigáknak is szedhetjük.

A tenyérnyi tányért alkotó virágzatra szívesen „ráültek” a csigák, komótosan, egyesével magukba tömve az apró virágokat, ellenben a zöld részeket, virágkocsányokat otthagyták, nem véletlenül, mert azok mérgezőek. Természetesen eleve kocsánytalanul is felkínálhatjuk a virágokat, így elkerülhetjük a véletlen baleseteket, bár az egészben betett „virágtálcákból” csemegéző védenceknek sem esett még bajuk nálam.

Hiányosságomként felróható, hogy az érett terméseket még nem próbáltam ki, de ami késik, nem múlik.

Cseresznyeszilva, mirabolán, lotyó- és fosószilva, potyóka (Prunus cerasifera)

A cseresznyeszilva igénytelen, gyakori, sűrűn elágazódó, itt-ott tövises jókora cserje vagy fa, gömbölyű, 2-3 cm átmérőjű, sárga vagy piros (lila) gyümölcse ízletes csemege lehet nem csak nekünk, hanem a csigáknak is. Lépten-nyomon megtalálhatjuk a legkülönfélébb helyeken, legyen az félreeső kerti zug, sittes-szemetes grund vagy kevésbé gondozott park. Valószínűleg a madarak is terjesztik finom, bár kissé hashajtó hatású termését.

Nálam a kifejlett fulicák, rodatzik, reticulaták és albopicták lelkesen ették (csak a magot meghagyva), míg ez utóbbi faj a fiatal, 4-5 centis egyedei otthagyták. Egy kísérletet megér a kipróbálása, de etetés előtt érdemes kissé szétroncsolni a gyümölcsöt, mert az ép, sima héjú gömböcbe nem vagy csak alig tudnak beleharapni, csak lökdösik maguk előtt egyre frusztráltabban radulázva.

Fehér eperfa (Morus alba)

Régi kultúrnövény, a selyemhernyók kedvéért sokfelé behozott, terebélyesre növő fa, nem mellékesen az is csábító volt elterjesztésében, hogy ízletes gyümölcséből pálinkát is lehetett főzni. Városokban is könnyen megtelepedő (nem egy madár csemegézik belőle, hogy aztán tintás potyadékként szerteszórja magját), jól alkalmazkodó növény.

Éretten fehér, piros vagy fekete termése hamar lepotyog, rondítva az utcát és a kevésbé figyelmes sétálók cipőjének (szandáljának, papucsának stb.) talpát, de a kezünket is szépen kipingálja festő levével, amikor szedjük. Viszonylag rövid ideig, pár hétig tart érési szezonja (javarészt a nyár első fele), de a puha, fiatal, kissé összemorzsolt-tépdesett leveleit ugyanúgy felkínálhatjuk, a csigák szeretni fogják azt is (amelyik meg nem, hát magára vessen J). Mivel a nyírást-metszést jól bírja, a folyamatos nyesés során fejlődő új hajtásokról mindig szerezhetünk friss, zsenge leveleket.

A lédús gyümölcsöket kisebb tálkában ajánlott…khm…tálalni, mert így nem folyik el értékes leve, amikor rárontanak a csigák. Annyira rajonganak érte, hogy még a magokat is benyelik, de nem kell megijedni, annak rendje és módja szerint ki fogják üríteni. Hamarosan észre fogjuk venni a „trágyahurkákból” kikelt rengeteg csíranövényt, amiket idővel a csigák lelegelhetnek, ha kedvük van hozzá (nálam többnyire nem volt).

A finom, lédús gyümölcsöknek kevés csiga tud ellenállni (én sem)

Akácok (Robinia)

A fehér akác (Robinia pseudoacacia) bármennyire is magyarnak tűnik, mégsem az, a tengerentúlról származik (ahogy a többi rokonfaj is). Általában májusban nyíló fehér virága a méheknek svédasztal, de a csigák sem vetik meg, kéjesen falják, főleg a nagy, kifejlett példányok.

Érdekes, hogy a többé-kevésbé rózsaszín virágúakat (pl. enyves akác – R. viscosa, mirigyes akác – R. luxurians, rózsaszínű akác – R. x ambigua) mintha jobban kedvelnék, ráadásul ezek virágzási ideje is hosszabb, akár egész nyáron át tarthat rövidebb szünetekkel.

A fehér akác széltében-hosszában elterjedt (sok helyen túlságosan is, veszedelmes özönnövény), míg a rózsaszínűek ritkábban fellelhető, kertekbe, parkokba díszként ültetett nagy cserjék vagy alacsonyabb termetű fák.

Kerti mályvacserje, törökrózsa (Hibiscus syriacus)

Közismert, kertekben, parkokban, de még autóút melletti zajvédő sövényesben is szépen díszlő, valamelyest száraz- és várostűrő cserje. Számos virágszín és –forma jellemzi, ahogy a mellékelt ábrák is szemléltetik. Csigáinknak a virágát szedjük (lehetőleg csak a szirmait, mert a bibeszálat-porzókat, csészét már nem annyira kedvelik), amikor még friss, nem rég kinyílt állapotú. Júniustól egészen szeptember végéig számíthatunk virágzására, így e hónapokban mindig találhatunk pár marékra valót. Ha kevésbé kívánják a szirmokat, akkor megszórhatjuk egy kis mészporral, lemezes díszhaltáppal.

Mályvacserjék választékai….

Az alábbi táblázaton láthatjuk, hogy mikor érdemes szednünk a kinti növények használható részeit. Természetesen az adott időjárástól nagyban függ a gyűjtés ideje, némi (1-3 hetes) eltérés lehet az itt szereplő adatokhoz viszonyítva.

Növények a lakásból

Ha nem is olyan nagy számban, de otthon is fellelhetünk pár növényt, amiről leszedhetjük a felesleges hajtásokat-leveleket egy kis nassolásra.

Kínai/szobai hibiszkusz (Hibiscus rosa-sinensis)

No, itt van máris egy ismerős szobanövény, az előzőnek a rokona (küllemében is hasonlít rá). Elképesztően sokféle fajtája létezik, se szeri, se száma a szebbnél szebb virágú hibiszkuszoknak. A teltvirágúak abból a szempontból előnyösebbek, hogy több rajtuk a rágcsálnivaló. A piros, teltvirágú az egyik leggyakoribb típus, viszonylag edzett, jól tartható szobanövény, dugványról sem nehéz szaporítani.

Elsősorban a tavaszi-nyári hónapokban számíthatunk bőségesebb virágzásra, egy nagyobb bokor naponta többet is nyithat, akár hetekig folyamatosan. A csigáknak lehetőleg frissen kinyílt virágokat adjunk. Valószínűleg nem mindegyik fogja elsőre megkedvelni, de a meszes-haltápos módszerrel őket is rá lehet venni a sziromzabálásra.

Dupla…

…és szimpla élvezet

Iredaleik mészporos viráglakomája.

Lándzsalevél, mózeskosár (Tradescantia spathacea, Rhoeo discolor)

Az egyik leghálásabb, szinte elpusztíthatatlan lakónk, termetére-alakjára nézve sokan nem is gondolnák, hogy voltaképpen pletykaféle. Az árnyékot, szárazságot egyaránt jól viseli, bár napsütésben, rendszeres öntözés mellett sokkal szebben díszlik, dúsabban hozza hosszúkás leveleit, sarjait, csónakszerű kehelyben apró, fehér virágait. Levágott sarja akár egy üveg vízben is könnyen gyökeret ereszt, de pici magjait is elszórja, és gyomokat megszégyenítően terjeszkedik.

A nedvdús, vastag leveleket főként a nagyobb, erősebb csigák (fulica, reticulata stb.) tudják maradéktalanul legyűrni, de a pár centis fiatalok is szívesen lyuggatják azokat. Jó hatású, ha beadás előtt kissé széttépkedjük, darabokra szaggatjuk a leveleket, a kiömlő nedvre biztosan felfigyelnek kedvenceink.

A lándzsalevél egyszerű és nagyszerű növény.

Ő is lándzsalevél.

Pletykák (Tradescantia, Callisia)

Az előző faj népes rokonsága, szobában is megtalálható közülük egynehány. A közönségesvagy zöld pletyka (T. fluminensis), ennek fehércsíkos ’Variegata’, rózsaszín-fehér-zöld tarka ’Tricolor’ fajtája, a lila sávokkal ékes, bordó fonákú zebrapletyka (T. zebrina), illetve az egészen pici levelű kúszó törpepletyka (Callisia repens) egyaránt könnyen gondozható és egyszerűen szaporítható szobanövények, ráadásul mindenféle fajú és méretű csiga tarrá rágja hajtásaikat, csak a csupasz szárat (többé-kevésbé) meghagyva.

Szerény zöld pletyka

Kúszó törpe (fönt), illetve zebrapletyka (középen és lent)

Végszóként elmondható, hogy a fönti növények még mindig nem adnak teljes menüt, nyilván soha nem lehet teljesen leutánozni a trópusi csigák ottani táplálék-összetételét. Az itt említett növényekkel még soha nem volt bajom (pontosabban a csigáknak), mindazonáltal van néhány egyszerű, általánosságban megszívlelendő szabály/javaslat az alkalmazásukkal kapcsolatban:

1. Etessünk változatosan! Ez talán a legfontosabb. Ha lehet, minden nap valami mást kapjanak a csigák, így nem lesz lehetőségük jobban rászokni valamelyik kajára. Jó megoldás, ha például egyik nap zöldet (levelet), másik nap virágot, harmadik nap gyümölcsöt kapnak, aztán kezdődhet elölről az egész (természetesen a variációk száma szinte a végtelenségig növelhető a felhasznált növényfajok számának növelésével).
2. Noha jelen cikk témájához nem kapcsolódik, e növények mellett mindenképpen javasolt némi fehérjeforrás vagy más kiegészítő. A már említett mészporos-díszhaltápos „megbolondítás” mellett remekül bevált a száraz bolharák (teknősöknek szokták gyártani és árulni), ezt is jól szét lehet szórni a kevésbé kedvelt, nagyobb levelű-virágú növényi részekre. Aki akarja, porrá őrölheti a száraz kutya- vagy macskakaját is, és ezzel is „fűszerezheti” a növényi kosztot. Figyelem! A fehérjedús élelemből másnapra rettentően büdös „kábelek” fognak keletkezni, ezeket bizony időben ki kell szedni a terráriumból/dobozból!
3. Szennyezett, vegyszerezett környezetből lehetőleg ne gyűjtsünk semmiféle növényt! Próbáljunk az autóforgalomtól távolabb eső, csendesebb utcákból, parkokból szedni élelmet. Számos emberi fogyasztásra termelt, csigák számára is gyakran kedvelt zöldség-gyümölcs (csak felsorolásképpen: uborka, dinnyék, cukkini, karalábé, retek, paprika, paradicsom, alma, banán stb.) tartalmazhat növényvédő szereket (bár az élelmezés-egészségügyi várakozási időt be kell tartani a betakarítás előtt), ezért ezeket csak alapos mosást követőenkínáljuk, ahogy egyébként bármilyen helyről szedett növénnyel is ezt célszerű tenni.
4. Ha lehetséges, egyszerre csak annyit kapjanak a csigák, amennyit 1-2 nap alatt elfogyasztanak! Inkább etessünk gyakrabban, de kevesebbet. A növésben lévő csigákat naponta, a teljesen kifejletteket 2-3 naponta szoktam etetni. A kajamaradékokat állaguktól-romlandóságuktól függően a lehető leghamarabb vegyük ki, a fehérjében bőségeseket (pl. macska-, kutyatáp), a könnyen megerjedő-romló növényi részeket (mirabolán és eperfa gyümölcs, csorbóka, keszegsaláta, hibiszkusz-virágok) már az etetést követő napon, a tovább elállókat (különféle szedett zöld gyomok pl. tyúkhúr, disznóparéj, libatop, pitypang, pletykák, útifű stb.) akár 3-4 napig is bent lehet hagyni.

Ennyi szabály elég is lesz. Sok sikert és jó étvágyat kívánok!

BARNA ZSOLT KIEGÉSZÍTŐ CIKKE EHHEZ A CIKKHEZ:

Néhány olyan, könnyen összeszedhető gyomra hívnám fel a figyelmet, amelyeket szintén könnyen megtalálhatunk és a környezetünkben összegyűjthetünk a csigák számára. Ezeket a sajátjaim szívesen fogyasztották, mondjuk úgy, favoritnak számítanak. (Például nálam a pitypang, az útifüvek nem mennek, ezek bezzeg igen.) Általában azt vettem észre, hogy a pattanva törő levelek valamiért jól „mennek” a csigáknál.

Fontossági sorrendben a katángkóróval kezdeném. Biztos, hogy mindenki látta, csak senki sem tudja, milyen kinccsel találkozik. A gyöktörzsét emberi fogyasztásra pótkávéba gyűjtik. Igen, a MACI kávé egyik összetevője!

Nekünk természetesen a levele kell a tarsolyba. Nyártól őszig tudod felismerni egyszerűen a virágja alapján. Ha nem kaszálják le, magasan virágzik, hosszú száron, akár méteresre is megnőhet. Ha kaszálják, a tőlevelei akkor is megvannak, azokat kissé „bőrszerű”, érdes állagáról könnyű felismerni. Kaszálás után igyekszik újra virágozni, persze ez már alacsonyabbra sikeredik. Évelő, ha nem gyalázzák ki, évről évre ugyanott gyűjtheted. Kerti rokona az endívia, aki termeszti, vagy vásárolja, azt is kipróbálhatja.

Másodikként az erdei mályvát és a papsajtmályvát mutatnám be. Gyakori, szinte mindenhol előforduló évelők, azaz ugyanott gyűjtheted, mint tavaly, ha nem érte katasztrófa. Gyakorlati elkülönítésük nekünk most nem fontos, mindkettő gyakori és egyformán használható. Itt is a frissebb, apróbb leveleket érdemes gyűjtenünk. Ha a levelét is megismerjük, szinte egész évben gyűjthető. Nyártól októberig is virágoznak. A kisebb csigák valamiért jobban kedvelik, mint a méretesebbek.

Meglepetésnövényünk a közönséges aszat, amely szintén szinte egész évben gyűjthető, főként, ha a tőleveleit is megismerjük. Igen szúr, de ezen segítünk azzal, ha a csigák számára kicsit megszecskázzuk a leveleket. Maga a növény, magas, nyúlánk. Virágai jó illatúak, szeretik a rovarok is. Sajnos két éves, ezért ”őkelmét” évről évre keresni kell.

Utolsó növényünk a nagy bakszakáll. Szuper kaja lenne, de a virágzási és termésérlelési idő kivételével nehezen ismerhető fel. Itt is meg kell ismerkednünk a tőleveleivel még virágzáskor, hogy később is felismerjük. (Ezek olyanok sajnos, mintha egy húsos fűhöz tartoznának…) Május júniusban virágzik, gyorsan termést érlel. Ezután már fújhatjuk! Mármint a termését! A növény maga olyan, mintha egy magas, ágas-bogas pitypang lenne, főleg terméses állapotban.